A Fekete Zaj Fesztivál zenei oldaláról sokan írtak már, ezért most egy kevésbé hangsúlyozott szegmens, az irodalmi programok oldaláról közelítem meg. Természetesen nem bírtam ki, hogy ne bukkanjon fel itt is egy-egy szívből jövő zenei ajánlás.
Prológus: Have a Nice Life: Hunter
Sokat gondolkodtam, kinek írom ezt a beszámolót. Egyfelől azoknak, akik nem hiszik el, hogy egy zenei fesztiválon van helye irodalmi programoknak. Azoknak is, akik részt vettek, évről évre egyre többen, változatlan lelkesedéssel. Aztán persze azoknak is szólhat, akik minden évben megfogadják, hogy jövőre már tényleg jönnek. Végső soron
ez egy szerelmeslevél a kedvenc fesztiválomhoz.
Halogattam a megírását, hiszen azzal végérvényesen elfogadom, hogy vége, kezdődhet újra a visszaszámlálás a következő Fekete Zajig. Ez egy addiktív hely – hogy a mátrai levegő, a kacsahápogás vagy a vérhányós metálzene teszi-e, nem tudom, de minden évben hazaérkezem ide, a világba, ahol négy napig boldogok vagyunk.

Denevér: Estorbas
Összeszámoltam, idén huszonkét koncerten voltam, hét nemzenei programon a saját szervezésűeket is beleértve, és minderre négy napom volt. Nem tudom, hogyan bírtam, de jobban feltöltődtem, mint bármitől.
Talán feltűnhet, hogy erről a fesztiválról mindenki szuperlatívuszokban beszél – nem véletlenül.
Beránt és nem ereszt. Az pedig, hogy az irodalom is kiemelt helyet kap, grátisz. A Fekete Zaj Fesztiválon 2018 óta vesz részt a Háttérzaj irodalmi kör, de idén álltak először úgy a csillagok, hogy az összes tag jelen volt. A klasszikusabb formátumú felolvasóest mellett kollázs-workshoppal és rendhagyó irodalmi túrával készültünk idén is. Szeretem, hogy a nyarak során kialakult egyfajta dinamika, általában írótáborból csöppenek a fesztiválra. A táborokban a szöveg komoly dolog, feladat van vele, cincálni kell életre-halálra, de
a fesztiválon teret kap a szöveg öröme, a kíváncsiság, a játékosság és a kísérletezés.
Írótábor és fesztivál jól működnek együtt.

A felolvasásokra mindig készítünk saját kiadványt, fanzine-t, amiben az írásainkhoz kollázs is készül, így mindenki magával vihet belőlünk valami kézzelfoghatót. Ugyan a felolvasás alatt elfelejtem hozzátenni (hálátlan a moderátorszerep, ha előző este DJ-ztél), de azt látom,
határozottan hozzáad a szövegekhez, ha a szerzőnek képileg is meg kell ragadnia a tartalmat.
A kézzel készített oldalak tapinthatóvá, térbelivé teszik az írásokat, el kell helyeznünk a gondolatainkat a térben, ami felszabadító, de be is határol, hiszen a burjánzó képeknek be kell férniük az adott oldalszámba. Sokat kaptunk a felolvasástól, lenyűgöz, ahogy egyre többen jönnek hallgatni, figyelnek és kérdeznek. Ez motiváció a következő hónapokra. Nosztalgiázom magamban:
anno itt olvastam fel azt a novellát, amiből aztán az első kötetem, Az analóg ember született.
Ebben az évben a felolvasást vendégszerzőkkel bővítjük. Korábban megegyeztünk Kiss Tibor Noéval, hogy ha már itt lesz a fesztiválon (elsősorban közös kedvencünk, a Have a Nice Life miatt), kapva az alkalmon felolvas egy rövid részletet a legújabb regényéből, az Olvadásból. Spontán könyvbemutató. Utána Kertész Ákos elmondja,
legnagyobb rémálma válik valóra azzal, hogy Kiss Tibor Noé után kell felolvasnia fáradtan, papucsban egy fesztiválon,
de nála is garantált a taps, a szövegéről aztán napokig beszélünk. Kocsis Nórát is örömmel látom a felolvasók között, ő pár éve a Háttérzaj pályázatára küldött nagyon izgalmas verseket, szintén a Fekete Zajon debütált, és később ez adott löketet számára az íráshoz. Láng Annie, az ElizaBAT nevű ikonikus hely alapító tagja darabokra szaggat a szövegével, nehezen szólalok meg utána. A felolvasás végén kinyitjuk a lehetőséget másnak is, spontán felolvasónk, Szili Noémi elmondja: „ezt a verset azért írtam, mert meghalt az apám. Aki ugyan nem volt jó arc, ezt hozzá kell tenni”. Egyszer hallgattam egy izlandi írót, aki azt mondta,
azért akarja olvasásra nevelni a fiát, hogy ne legyen gonosz ember.
Hiszen az olvasás empatikussá tesz, és milyen igaz, ebben a szűk másfél órában mi is idegenekkel kapcsolódunk azonnal. Kell is utána pár perc csend és egy fél céklapálinka.

Életem célja, hogy szavakkal adjak keretet a világnak. A felolvasás napján viszont több programhoz kevésnek bizonyult a szó. A Kajgün zenéje az improvizációra épül, a hangszerek (köztük egy theremin!!!) folyamatosan beszélgettek egymással. Ezután az erdőbe megyünk a fesztivál területén kívül, ahol a New Yorkból származó és Berlinben már nagy sikert arató Emme performansza vár. Vadállati ordítás és torz géphang szűrődik ki a tömegből. Ehhez közelebb kell mennem. Fáradt, leplekbe bugyolált alak fekszik előttünk. A többiek mondják, hogy pár embert már megkötözött, nekik ugrott, rájuk üvöltött.
Mint élő lelkiismeret, vagy egy színész, aki dühöngő őrültet játszik.
Tényleg bánthat? Előjön belőlem a kelet-európai gőg, kiabáljon, ha úgy tetszik neki, úgyis ebből áll az egész szocializációnk, a közoktatásban alig volt tanár, aki nem üvöltött. Más is hasonlóképpen éli meg, a kiabálásokra nevetés a válasz. Belül mégis mind félünk kicsit. Ez nem színház, nincs színpad, közel jön Emme, és nekünk reagálni kell valahogy.
A saját zsigeri reakciónktól félünk.
A végén vastaps, mosolyogva köszöni meg és szétoszt néhány matricát. Később látom békésen fagyizni. Hogyan lett vége az előadásnak és hagytam el a helyszínt? Pár perc múlva már Barkóczi Noémi szövegei simogatják ki belőlem a feltörő haragot.

Másnap békésebb a program, a Háttérzaj és az ElizaBAT művészkör többórás kollázsworkshoppal készül. Valaki még a fesztivál első napján felajánl egy adag pornómagazint, nagyon boldog leszek, kiváló kollázsalapanyag. Ezen a kellemes délutánon a résztvevők, mondjuk szépen, szarból várat építenek, kidobásra ítélt tini- és patikamagazinokból, Metropolból, dühből és csillámból alkotnak megkötés nélkül. Hasonlóan az ARC kiállításhoz, itt is
a közérzetünket vizualizáljuk.
Az évek alatt követtem, ahogyan a világ eseményei művészi formát öntenek. Idén készül alternatív Budapest-térkép, nosztalgikus plakát, de az ajándékba kapott pornómagazinok is megtermékenyítően hatnak a kollázsozókra. Papp Virággal, az ElizaBAT másik fejével megbeszéljük, jövőre csak Playboy jöhet, túlságosan egy irányba tereli az alkotókat ennyi explicit nemiszerv. Persze azért így is kerül a falra rengeteg személyes és kreatív megoldás. Ez a workshop felszabadítóan hat a Háttérzajra is,
a különböző újságcímek egymásra ragasztása egyfajta dadaista játék.
Koncertélmény erre a napra is jut bőven, de az i-n a pont a hajnali ötig tartó Psychedelic Rainbow Warrior Peace Force. A szabad asszociációkból és internetszemétből összerakott örömtánc miatt megéri fennmaradni, nagyon hasonló működést fedezek fel az ő agymenésük és a sajátunk között. Legyen az Temu-reklám vagy fura UFO-szektás videók, kincs válik belőlük. Keretes szerkezet, állapítom meg magamban félálomban.

Hænesy: Through The Storm of Everlasting Complaints
A hajnali ötig mulatást kezdem megérezni az utolsó napra, de elvonszolom magam a Whispers of Saturn előadására és nem bánom meg. A külföldieket és magyarokat egybesűrítő kollektíva Budapesten kezdett irodalmi közösségalapításba. Inara Kama-Tashi és Pratham Yadav
szerelemről szóló szövegeket hoztak, és bár az elején szkeptikus vagyok, teljesen bevonódom,
végül felírom: Love is not a transactional loyalty. Hiába, angolul minden jobban hangzik. Meg is invitálom őket a Háttérzaj utolsó programjára, a Szaval az erdőre. Anno abból indultunk ki, mi lenne, ha szakítanánk a felolvasások négy fal között zajló merevségével, és kipróbálnánk, hogyan hangzik mindez az erdőben. Bárki felolvashatott bármit, akár magától, akár mástól, de csak ott, ahol úgy érezte, helye van.
Szólt már szöveg a gyűlöletről egy tűzrakóhely közepén, szavalt valaki egy fa tetején vagy éppen egy végtelen mezőn.
A fesztivál utolsó napján mind megnyugszunk kicsit, kell ez a csend a zajban. Az elhangzott szövegek a teljesség igénye nélkül: Zelk Zoltán: Sirály, Sopotnik Zoltán: Kávézó balra, Kiss Anna: Hinták, Leczo Bence: Alant, Kenéz Ferenc: Egy holland ősz hátterében, Farkas Flóra: A másolat, Gula Miklós: A jel. Pratham Yadav is megoszt velünk még pár verset angolul, Papp Katalin pedig idén is lefordít egyet, ezúttal Tove Ditlevsen Szertartását hallgatjuk, olyan, mintha ennek a fesztiválnak írta volna.
Eltelik az idő, eltelünk mi is versekkel,
a hangyák békésen menetelnek mellettünk az ösvényen. Minden évben megfogadom, hogy jövőre Németh Bálint A hangyák élete című kötetéből olvasok fel. Hátha tetszene nekik.

Thy Catafalque: Embersólyom
Ahogyan most, hetekkel később fejben is végigmegyek a fesztivál ösvényein, érdekes összegzésre jutok: idén többen tolták végig tisztán a fesztivált körülöttem, új megélés ez is.
Boldog vagyok, ahogy évről évre fejlődhetek ezekkel az emberekkel, felfedezhetjük a másik új oldalát.
Mellette meghatottan konstatáltuk egy barátommal, hogy amikor hét éve először idejöttünk, ő teljesen egyedül érkezett, nem ismert senkit, mára ha körbenéz, csupa kedves ismerősbe botlik. Én nagyon féltem a sok morgós metálarctól, akikről kiderült, hogy sosem bántanának, még a legvadabb pogó közben sem. Nyálasnak tűnik? Talán az, de mégis melyik másik fesztiválon van aktív fesztiválkönyvtár? Hol nyüzsögnek ennyien irodalmi programokon? Sőt, hol történhet meg, hogy a hajnalig táncolás után a főszervezők stábreggelivel várnak mindenkit, ahol bárki bármit kérdezhet a szervezéssel kapcsolatban?
Ezek a megosztások teszik őszintévé a helyet, mert problémák a Zajt is sújtják.
Nem mondok újat senkinek azzal, hogy sorra szűnnek meg a fesztiválok, egyre kevesebben mennek rájuk. Mégis összetart ez a bázis. A fesztivál után sokáig ülök a nosztalgiavonaton. Együtt szenvedünk a posztzajban, bízva abban, hogy jövőre újra befogad és átölel a Mátra.
Fekete Zaj Fesztivál, Mátra-Sástó, 2025. július 31 – augusztus 3.
Borítókép: a Fekete Zaj Fesztivál Facebook-oldala